Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban az elmúlt években több vasi pályázat is sikeresen szerepelt. Többek között falumegújításra vagy vidéki örökség megőrzésére, például templomok felújítására kaptak támogatást különböző szervezetek. A cáki templom külső renoválására is így kerülhet sor.
Kiss György
12 millió forintot nyertünk. De azt gondolom, hogy ezzel nagy lépést ttudunk megtenni, hogy a templom hosszú, legalább több évtizedere olyan felújítási lehetőséget kap, amivel a lakosság, a falu, a kirándulók érdekében tudjuk a falut gazdagítani.
Az elnyert támogatások kifizetésének menetéről is tájékoztatást kaphattak a vasi vállalkozások a vasszécsenyi fórumon. Itt elhangzott: június 15-én indult pályázat a mikrovállalkozások támogatására, 7 milliárd forintos keretösszeggel, szintén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban. Egy hónap áll rendelkezésre a benyújtásra, akárcsak a július közepén induló turisztikai pályázatban. Vas megyei vállalkozások tavaly is sikeresen szerepeltek a két kiírásban.
Fatér Szabolcs - osztályvezető, MVH Zala Megyei Kirendeltség Vidékfejlesztési Osztály
Régiós szinte több száz az erre a két jogcímre, akár a mikrovállalkozások, akár a turisztikai támogatásra. Közel 200-200 támogatási kérelem érkezett egy-egy jogcímre régiós szinte. Vas megye arányosan képviseltett magát.
A pályázati eljárásban változás, hogy korlátozták a hiánypótlás lehetőségét. Mindkét pályázat esetében 60-65, bizonyos esetekben 100%-os az elnyerhető támogatás.