Hírek

26 kistelepülés csatlakozott a Vas Vármegyei Helyi Értékek Hete rendezvénysorozathoz

2024. május 13., 18:46

26 kistelepülés csatlakozott a Vas Vármegyei Helyi Értékek Hete rendezvénysorozathoz, amit pénteken Sitkén nyitottak meg. A falvak bemutatják kincseiket a nagyközönségnek, ezúttal amatőr művészeti produkciókkal kiegészítve. A sokszínű programkínálatban főzőverseny, kiállítás, templomi koncert is szerepel.

26 kistelepülés csatlakozott a Vas Vármegyei Helyi Értékek Hete rendezvénysorozathoz

Helyi kézművesek alkotásaiból nyílt kiállítás a sitkei kultúrházban - az aSzakkör programban készített méhviasz- és aromagyertyák, olajok, hímzések, fonott kosarak sorakoztak az asztalokon. Ez a tárlat is része a Vas Vármegyei Helyi Értékek Hete rendezvénysorozatnak, amely május 10-én vette kezdetét. A csatlakozó 26 község egyike Sitke.

Morgós István - polgármester, Sitke

"Ez a műhelymunka hozza majd a következőt, az ötleteket, hogy mire lenne szükség. Alulról kezdünk építkezni, és amire van igény, azt próbáljuk támogatni."

A programsorozat a Vas Vármegyei Önkormányzat támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet vasi igazgatósága szervezésében valósul meg. Célja, hogy a közösséget építő helyi értékműhelyek és amatőr művészeti csoportok bemutatkozzanak a saját településükön.

Éles Krisztina - igazgató, Nemzeti Művelődési Intézet Vas Vármegyei Igazgatósága

"Erről szól az értékek hete is, miért szeretünk falun élni, kicsit fókuszáljunk önmagunkra, az értékekre, amelyek körülvesznek bennünket."

Sitkén felléptek a helyi citerások, Rönökön nemzetiségi ételeket főztek, Rábagyarmaton színjátszók mutatkoztak be, Egyházashetyén Berzsenyi-napot tartottak, Nardán templomi koncert lesz. A programsorozat május 19-ig tart.