804 elsőéves kezdi meg a 2013/2014-es tanévet ezen az egyetemen. Az egészségügy oktatásának fejlődéséről, a tanulás szerepéről is szólt Betlehem József, dékán, aki kiemelte: számos szakmai kihívásnak kell eleget tenniük.
Betlehem József-dékán, PTE ETK
“Többek között sor fog kerülni már egy előkészítés alatt álló akkreditációs bizottsági felülvizsgálatra, ami bízunk benne, hogy az előzőekhez hasonlóan igazolni fogja azt, hogy a tudományos munka a végzőseinknek, az a szakmai munka, amit végeznek a kollégák, a nemzedékeknek a felkészítésében, az egy megalapozott munka.
A szociális és egészségügyi dolgozók hivatástudatáról beszéltl Puskás Tivadar. A polgármester köszöntőjében elmondta: egyetemistának lenni nagyszerű dolog. Az elsőévesek többsége azért jött erre az egyetemre, mert később az egészségügyi szférában helyezkedne el.
Bohár Bálint
“Vasvárról jöttem, ezelőtt gimnazista voltam itt, Szombathelyen, úgy gondolom, a továbbtanulásomhoz, a jövőben az elhelyezkedésemhez szükségem lesz egy szakmára, én úgy érzem, hogy a gyógymasszőr szakmára jelentkeztem, meglesz az a lehetőség, ami kell a továbbiakban.”
A POTE az ország egyik legpatinásabb felsőoktatási intézménye, mondta a dékán, így szeretnének minden évben olyan végzősőket búcsúztatni, akik szakmai és emberi értékeket képviselnek jövendő hivatásukban.