Hírek

2020 óta minden nyáron megrendezi az Illés Akadémia a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát

2024. augusztus 02., 21:34

2020 óta minden nyáron megrendezi az Illés Akadémia a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát. A rendezvényre lengyel, szlovák, osztrák, cseh és szlovén együttesek látogattak, hogy a győzelem reményében összecsapjanak a szombathelyiek U17-es fiú valamint az U15-ös lány csapatával. A tornán trónfosztás történt, hiszen a zsinórban háromszor diadalmaskodó NK Maribor ezúttal csak a második lett az Illés Akadémia mögött.

2020 óta minden nyáron megrendezi az Illés Akadémia a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát

Hagyományteremtő szándékkal, a környékbeli labdarúgó akadémiák versenyeztetési lehetősége miatt hívta életre az Illés Akadémia a Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornát. 2020 óta  két különböző korosztálynak, a fiúk U17-es, míg a lányok U15-ös csapatainak biztosít felkészülést. A szakvezetők felmérhetik, hogy tanítványaik hol tartanak az elvégzett munkában és összehasonlítható, hogy a környékbeli országok hasonló korú fiataljai milyen fizikális valamint technikai adottsággal rendelkeznek.

Bakos Roland - szakmai vezető, Illés Akadémia
- Mindig nagyon fontosak a nemzetközi mérkőzések, hiszen rengeteget tanulhatunk: akár egy más futball kultúrát megismerni, kapcsolatokat teremteni illetve nyilván itt most jelen pillanatban visszajáró vendégeink vannak. Gondolok Mariborra, a Slovan Bratislavára vagy akár a Burgenland akadémiára. Tehát jó kapcsolatok ezek, hiszen hiába a klubok között állandóság van, de ugye a korosztályok cserélődnek, tehát igazából mindig az U17-re kiírjuk, ami a felnőtt futball előszobája. 

A szombathelyi akadémia a minőségi képzést helyezi előtérbe, így a tornán is saját játékára próbált fókuszálni. A nemzetközi torna pedig remek ráhangolódást nyújt a közelgő bajnokságra is.

Bakos Roland - szakmai vezető, Illés Akadémia
- Mindig vannak hiányosságok és mindig vannak erősségek, nyilván ez nemzet függvénye, hiszen más egy osztrák focista felkészítése, egy kicsit - akár gondolok kondicionális részre, akár ami esetlegesen a játékosságunkra gondolok. 

Kedden és szerdán a fiúk mezőnye csapott össze körmérkőzéses formában. A házigazda Illés Akadémia mellett pályára lépett a szlovák Slovan Bratislava, a lengyel Stal Mielec, a cseh Slovacko és a címvédő szlovén Maribor gárdája. A főszereplők látványos találkozókkal rukkoltak ki, ami dicséretes teljesítmény volt a rekkenő hőség miatt is. A vártnak megfelelően a két legjobban felkészített gárda menetelt a tornán és az utolsó fordulóban feszült egymásnak a Maribor valamint a szombathelyi csapat. A finálét végül 1-0-ra az Illés Akadémia nyerte, amely így első ízben diadalmaskodott a torna története során.