1992 óta működik a művészeti tagozat a Váci-iskolában. Létrehozásában elévülhetetlen érdeme volt Vörös Líviának. Tanítványait az elmúlt két évtizedben hazai és nemzetközi képzőművészeti versenyeken számos díjjal jutalmazták. A tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet játszó pedagógus és munkatársai iskolateremtő tevékenységét Marton Zsolt alpolgármester is méltatta.
Vörös Lívia - tagozatvezető, Váci-iskola
Nagyon örülök, ha jó arányban sikerülnek a rajzok egy-egy órán, és ha ezeket pályázatokon is díjazzák, még nagyobb elismerés. De örülök, hogy a diákjaim közül sokan ezt az utat választották.
A művészeti nevelés eredményességét az időközben megszerzett magas szakmai elimerés is igazolja.
Németh Gábor - igazgató, Váci-iskola
2007 óta kiváló minősítésű az alapfokú művészetoktatási intézmény
Egykori tanítványok válogatott alkotásait nézhetik meg az érdeklődők az aulában. Az iskola rendszeresen ad bemutatkozási lehetőséget a tagozaton tanuló diákoknak. Sokan közülük később a művészeti pályát választják, vagy hobbiként foglalkoznak a rajzolással. Nemrég digitális technikával készült grafikáit mutatta be a ma rendszergazdaként itt dolgozó Nagy Gergely.
Nagy Gergely
Megtanultam itt a szakma alapjait, de én már óvodásként is ide jártam
Hagyományteremtő szándékkal hirdetett az intézmény rajzpályázatot óvodásoknak Iskolás leszek címmel. A legjobb alkotások készítői jutalmat kaptak. A jubileumi ünnepségen a Magyar Kultúra Napjára is emlékeztek a diákok.
Hírek
20 éves a képzőművészeti oktatás a Váci Mihály Általános Iskolában
Ebből az alakomból jubileumi ünnepséget rendeztek pénteken az intézményben. Kiállítás nyílt az egykori diákok munkáiból és díjazták az Iskolás leszek című óvodásoknak meghirdetett rajpályazatra beérkezett legjobb alkotásokat is.