Hírek

1993 óta minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját

2025. március 19., 17:30

1993 óta minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját, amely felhívja a figyelmet arra, mekkora kincs a víz, és hogyan vigyázhatunk rá. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a megyei horgász szövetséggel közösen ismeretterjesztő programot szervezett iskolásoknak ma délelőtt az Arany-pataknál és a Csónakázó-tónál.

1993 óta minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját

Több mint 50-en érkeztek az Oladi Általános Iskola 6-7. osztályaiból a vízügyi igazgatóság programjára. A résztvevőket Gaál Róbert igazgató köszöntötte. Mint mondta, a rendhagyó környezetórán a fiatalok értékes tudást szerezhetnek a vízről.

Gaál Róbert - igazgató, Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Mindenképpen szeretnénk, ha a gyerekek nem csak az iskolapadban hallanának környezetórán elméletben a vízről, hanem a gyakorlatban is látnának olyan tevékenységeket, amelyek a vízhez kötődnek, ami pl. az igazgatóság feladata, hogyan kell a vizek állapotára vigyázni, miként felügyeljük a vizeinket. Azt gondoljuk, ezek a kitelepülések, látványos bemutatók bizonyára jó emlékeket fognak a gyerekekben ébreszteni, és esetleg a későbbiekben ezt a szakmát is meg fogják kedvelni.

A szakemberek négy állomáson mutatták be a vízhez kapcsolódó érdekességeket, méréseket.

Aztán vannak ugye a csigák, amelyek a kövekről a különböző élőlényeket, általában algákat szedik le.

Keringőbogár, búvárpók, kérész, víziskorpió, bolharák - a gyerekek közelebbről megismerkedhettek a vizeinkben élő apró gerinctelenekkel, nagyítóval vizsgálhatták például a szitakötő-lárvákat.

Egy másik állomáson különböző mérésekbe kapcsolódhattak be: kiderült, hogy a víz sebessége a felszínen nagyobb mint a mederfenéken, az Arany-patak vízhozama pedig jelenleg 50 liter másodpercenként. A tavaly júniusi árvízkor ugyanennyi idő alatt ennek a több mint 500-szorosa, 28 ezer liter zúdult le. A víz kémiai tulajdonságait - Ph értékét, vezetőképességét és oldottoxigén-tartalmát - is górcső alá vették.

Nagyon fontos, hogy az orrcsúcsától méritek a farokúszó tövéig, ez a hivatalos halméret.

A programhoz a megyei horgász szövetség is csatlakozott, halfajokról és a horgászat alapjairól beszélgettek a gyerekekkel.

Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Ma még van egy folyószakaszon hal, de jövő héten kimész, és nem látsz egyet sem, akkor az mit mutathat meg? Hogy szennyezés van ott, vagy valami probléma van.

A gyerekek sok hasznos ismerettel gazdagodtak ezen a délelőttön, tudásukat teszt segítségével bizonyíthatták is.

Rétközi Ádám - tanuló, Oladi Általános Iskola
Nekem ami nagyon tetszett, az a horgászos kérdések voltak, amit meséltek róla, nagyon élveztem és jól éreztem magamat. Horgászol esetleg? Igen, kisebb-nagyobb sikerekkel, a tesóimmal hétvégenként ki szoktunk ide járni.

Simon Ármin - tanuló, Oladi Általános Iskola
Sok mindent tanultam ezekből a feladatokból, a horgászos nagyon tetszett, jók voltak a kérdések, érdekes volt. Érdekel a horgászat, régebben jártunk horgászni.

Ő a balatoni nyurga ponty.

A víz világnapi program látvány haltelepítéssel zárult: 400 kg ponty került a Csónakázó-tóba és további 200 kg a szomszédos horgásztóba.

A gyerekek lelkesen segédkeztek a halak vízbe juttatásában, és egyiket-másikat meg is fogták egy fotó erejéig.