Hírek

16 zongorista növendék tanul a napokban a Savaria Zongoratáborban

2013. augusztus 29., 19:45

Egyebek között a jazz improvizációjával ismerkednek a komolyzenét tanuló fiatalok. A két műfaj találkozása ma a Szimbiózis koncerten is hallható lesz: Eckhardt Gábor és Márkus Tibor zongoraművészek adnak rendhagyó hangversenyt.

16 zongorista növendék tanul a napokban a Savaria Zongoratáborban

A jazz és a komolyzene találkozása hallható a zeneiskolában, ahol 16 diák vesz részt a SAVARIA Zongoratáborban. A kurzuson az improvizációval is ismerkednek az egyébként klasszikus képzettségű diákok.

Eckhardt Gábor – zongoraművész
„Ez jelen pillanatban egy unikum, tehát ilyen tábor nincsen sehol sem, ez főleg a klasszikus növendékeknek nagyon jó: hihetetlenül lelkesen kapcsolódnak be az improvizációs órákba, sőt állandóan panaszkodnak, hogy miért csak ennyi.”

Az ország minden tájáról érkeztek a komolyzene iránt elkötelezett fiatalok az ötnapos táborba.

Komáromi Nagy Márton, Eger
„Így a második, harmadik napra teljesen összehangolódtunk már szerintem a többiekkel, és azért arra elég, hogy fejlődjünk sokat, nagy tanárok tanítsanak minket, és hogy jól érezzük magunkat.”

Vida Mónika, Budapest
„Kaptam egy felkérést a Szolnoki Szimfonikusoktól, hogy egy Weiner concerto-t bemutassunk majd szeptember 23-án, és a felkészülés folyamatát segíti ez a tábor.”

A tanárok szerint a mindössze 5napos tábor arra elég, hogy a diákok ízelítőt kapjanak az intenzív munkából, a résztvevők mindegyike zenésznek készül.

Márkus Tibor – jazz zongoraművész
„Nekem különösen nagy pedagógiai feladat volt ez a tábor, ugyanis itt javarészt klasszikus képzettségű növendékek vesznek részt, és az én szerepem ebben az egészben, hogy összekapcsoljuk kicsit a jazzt és a klasszikus zenét, megkeressük a közös pontokat, a klasszikus muzsikusokat kicsit kinyissuk az improvizációs zene felé.”

A PIANO Bébi Alapítvány szervezi a pénteken záruló zongoratábort és a SZIMBIÓZIS komolyzenei és jazz koncertet, amely csütörtök este lesz a Bartók Teremben.