Hírek

Felújítás előtt az evangélikus templom

2010. január 29., 17:08
Felújítanák a szombathelyi evangélikus templomot. Az épület még 1896-ban készült, majd a második világháborús bombázásban megsérült. Azóta többször renoválták, de soha nem volt elengendő pénz a teljes felújításra. Az elmúlt időszakban többször beázott a templom, így halaszthatalanná vált a külső szerkezeti és esztétikai megújulás is.

Repedeznek a falak, a legtöbb helyen omlik a vakolat, a nagyobb gondot viszont az jelenti, hogy az épület beázik, mert már a szigetelése sem a régi.

Gregersen-Labossa György lelkész
"A nyílászárók nagyon rossz állapotban vann, az üvegek rossz állapotban vannak, a tető palatáblát le kell cserélni, a vízelvezető rendszert meg kell oldani, ez a homlokzat felújításával, újrafestésével járna."

Így valószínűleg új színt kap majd a templom. Az előzetes tervek már kész vannak, engedélyezés előtt állnak. Mivel műemléképület, ezért pontos felméréseket kellett végezniük a szakembereknek, hogy a kortörténetnek megfelelően újulhasson meg a templom. A terveket a műemlékvédelmi hivatal bírálja el. A felújítás becsült értéke mintegy 60 millió forint, melyet nagyrészt az egyházközség és a templom alapítványa finanszíroz, de számítanak a gyülekezet valamint a város hozzájárulására is.