A Savaria szakképző iskolában négy éve vásárolták az első digitális taneszközöket, azóta folyamatosan bővítik az állományt. A most átadott szaktanteremben nem elsősorban számítástechnikát, hanem a szállítmányozási, közlekedési szakmacsoportokhoz kapcsolódó tantárgyakat tanulják a diákok. A termet interaktív táblával és tanulói számítógépekkel szerelték fel, és internetkapcsolat is van. A beruházást két és fél millió forintból valósította meg az iskola, részben önerőből, részben pedig a szakképzési alap támogatásával. A kivitelezéshez az intézmény diákjai saját munkájukkal is hozzájárultak.