Hírek

Prieger Szabolcs új zenekara

2005. február 22., 17:50
Hatalmas méretű hangfalak között keverőgép, mikrofonállvány szomszédságában Prieger Szabolcs gitáron próbálgat néhány új dallamot egy kis szobában, miközben Horváth Tamás számítógépen komponál. Ez a kép fogadja a betérőt, aki ellátogat a Pop Art Market, azaz Prieger Szabolcs új együttesének műhelyébe, ahol éppen egy vadonatúj projekt készül.

Prieger Szabolcs tizenkét éven keresztül az Anima Sound System alapítótagjaként játszott, azonban néhány hete más társakkal, vadonatúj zenekarral, ám tradicionális stílusjegyekkel folytatja azt az irányvonalat, amelyet egykori zenész kollégái a közelmúltban elhagytak. Januárban megkereste Horváth Tamást, az ismert fiatal, szombathelyi dj-t, hogy készítsenek közösen valamit. Elmondta terveit, hamar kiderült: kettejük zenei elképzelése egyezik, jövőképük hasonló. A duó nemsokára rátalált Szakály Edina soproni dzsesszénekesnőre, akinek tehetsége, művészeti érdeklődése illett a fiúk elgondolásához, ráadásul egyből igent mondott a felkérésre, így megszületett háromfős zenekaruk a Pop Art Market.

A trió a jövőben kiegészül két vendégzenésszel, de nem sasson jelleggel, azaz mindig ugyanazok a vendégelőadók lépnek majd fel velük. Két ifjú - egy dobos és egy fúvós – csatlakozik hozzájuk március közepén, személyük egyelőre titok. Májusban megjelenik maxilemezük, elkészül videóklippjük. A tavasz utolsó hónapjában országszerte több bemutatkozó koncert következik, nyáron számos fesztiválon zenél a csapat. Szombathelyen a tervek szerint kora ősszel találkozhatunk velük, ekkor egész albumnyi szám is napvilágot láthat.

Prieger Szabolcs tehát folytatja: vállalható, hangsúlyosan underground, alternatív értékeket felvonultató anyaggal debütál néhány héten belül. A névválasztás összefügg értékrendszerükkel, mondanivalójukkal, hiszen a pop art mint művészeti stílus a tömegkultúra és az underground határmezsgyéjén egyesül. Arra törekednek, hogy sokan hallgassák őket, és azt mondhassák: értékeket közvetítenek. Szerintük ugyanis a popzene nem negatív fogalom, annak ellenére, hogy sok rossz jelző társul manapság a műfajhoz. Prieger Szabolcsot, Horváth Tamást és Szakály Edinát ismerve: szándékaik biztosan valóra válnak!