A Nestlé új gyáregységének avatására Bükre érkezett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki megynyitóbeszédében kiemelte a nyugat-magyarországi régió jelentős szerepét a kormány gazdaságélénkítő politikájában.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
Vas megye és Győr-Moson-Sopron megye jó napokat él meg mostanában, hiszen pár héten belül beszélhettünk Szentgotthárdon az Opel gyár bővítéséről, tegnap éppen Győrben az Audi beruházás bővítéséről volt szó, ma pedig itt vagyunk Bükön, hogy a Nestlé beruházásának bővítését adhassuk át."
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ezután a Nestlé csoport európai regionális igazgatójával közösen vágta át azt a szalagot, amely a büki gyár új részlegének átadását jelképezte. A beruházás 10 milliárd forintból valósult meg. Az új gyáregységben 4 új gyártósor kezdte meg működését, melynek kiszolgálására több mint 200 környékbeli, köztük több szombathelyi dolgozót tudott felvenni a cég.
Andrew Ethell igazgató, Nestlé Purina Bük
Az új munkahely az 230 és így összesen Bükön most 570 dolgozó van összesen.
A Nestlének köszönhetően Bük jelentős iparűzési adóhoz jut, de - polgármester szerint - a város számára egyéb előnyt is jelent a gyár.
Németh Sándor polgármester, Bük
Ha valaki ismeri ezt a települést, akkor tényleg első sorban a gyógyfürdő ugrik be neki. De azt gondolom, hogy szakmai zsargonban, sőt a vállaltai szféra szintjén akár Európában is, már sok helyütt az iparról is eszükbe jut ez a nyugat-magyarországi település.
A megnyitó ünnepség keretében tartott sajtótájékoztatón Andrew Ethell igazgató kihangsúlyozta, hogy az új gyáregység építésénél fokozottan figyeltek a környezetvédelmi előírásokra, valamint arra, hogy Bük városa elsősorban az idegenforgalomból él. Ezért olyan hangszigetelést, valamint olyan biofiltereket alkalmaztak, amelyeknek köszönhetően sem a zaj, sem pedig a károsanyag kibocsátás nem zavarhatja a település turisztikai érdekeit.