Jegyzőkönyv:
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ipkovich György, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: „Miért állítják le az útfelújításokat szerte az országban?” címmel. Ipkovich György képviselő urat illeti a szó. DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt nyolc évben, a szocialista kormányzás ideje alatt komoly útfejlesztések voltak szerte az országban. Vas megyében is elkezdődött a sokak által megígért 86-os út négysávosításának előkészülete és kivitelezése. Alig két hete tettem fel kérdést miniszter úrnak a 86-os Szombathely-Vác közötti szakaszának négysávosítása miatt, bizonyára emlékszik rá, a kivitelező levonult, az átadás határideje pedig beláthatatlan távolságba csúszott. Most újabb rossz híreket kaptunk, miszerint az alsóbbrendű utak felújításának leállításával szeretne a tárca néhány tíz millió forintot megtakarítani. Az alsóbbrendű utak folyamatosan igénylik a karbantartást, főleg a téli időszak beköszönte előtt, mikor állapotuk a legtöbbet romlik. Az utak állapota szoros összefüggésben van a gazdaság növekedésével, amelynek vágyáról hetente hallunk a Parlament falai között. Nem beszélve arról a kárról, amit az autósok szenvednek el a rossz állapotú, kátyús utak miatt. Tudomásom szerint a nyugat-dunántúli régióban 60-65 kilométer út felújítását nem tudják elvégezni a minisztériumi döntés miatt. Ilyen például a Ják-Balogunyom közötti útszakasz, a táplánszentkereszti útszakasz, a Bük-Acsád közötti szakaszok, de említhetném még a szomszédos Zala megyét is, ahol Lentinél, Letenyénél és Lovászinál vár felújításra néhány, a helyiek által igen fontosnak tartott útszakasz. Kérdezem miniszter urat, igazak-e ezek az információk. Valóban leállítják-e az útfelújításokat, és mi ennek az oka? Miért nem épülnek az utak, tisztelt miniszter úr? Köszönöm, várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek is csak azt tudom mondani, amit egyik képviselőtársa hasonló témában feltett kérdésére válaszoltam, minden olyan találgatás, minden olyan híradás, amely tudni vél ilyen leállításokról, egyelőre csak találgatás. Tény ugyan, hogy az előző kormány a csőd szélére kormányozta a magyar gazdaságot, és zűrzavaros támogatási rendszert hagyott örökül, ami miatt valóban szükségessé válnak források átcsoportosításai, ezzel kapcsolatban azonban konkrét döntések még nem születtek. A szocialista kormányok hibás tervezésére példa a nyugat-dunántúli operatív program 2007-2008-as akcióterve is, ahol több alsórendű útfejlesztést nevesített az előző kabinet úgynevezett kiemelt projektként, mint amennyire ténylegesen pénz volt. Csak hogy emlékeztessem: 2007-ben a regionális fejlesztési tanácsok a közútkezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel lefolytatott egyeztetések után nem pontos, hanem becsült költségek alapján javasolt kiemelt közút-felújítási beruházásokat. Az akkori kormány 2007 nyarán döntött a projektek támogatásáról, majd megkezdődött az engedélyes szintű tervek előkészítése. A terveztetést követően azonban kiderült, hogy a nyugat-dunántúli régió esetében a becsült beruházási költségek alultervezettek voltak, így a rendelkezésre álló forrásoktól a fejlesztések nem valósíthatók meg. A problémát észlelve a fejlesztési ügynökség a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsot kérte fel, hogy a projektlista szűkítéséről vagy pótlólagos forrásátcsoportosításról döntsön. A tanács 2008. október 22-ei ülésén hozott határozatában felsorolta azokat az útszakaszokat, amelyeket megvalósíthatónak ítélt, elfogadva azt, hogy a listában nem szereplőkre az akkori kormány megalapozatlan javaslatot tett. Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)