 |
Szóval megvolt, az első madridi hétvégém. Hát el kell nektek mondanom, hogy ilyet max' Latin-Amerikában lehet látni. Mikor a Grand Viá-n annyi az ember esténként, hogy nem lehet fényképezni, mert nemhogy a fényképezőgép nem fér el a tested mellett, de még a válladat is be kell húznod, hogy előre tudj haladni. Persze minden este van el paeso, de a legnagyobb banzájok itt is péntek-szombaton vannak, és ekkor tényleg nem lehet mozdulni a belvárosban, de még a legkisebb, eldugott kis szűk utcákban is 2 millió ember van egyszerre.
Persze - főként szüleim megnyugatásásra - elmondhatom nektek, hogy a spanyol kultúrából azért a bulizásnál már sokkal többet megtanultam!! Ma reggel például korán keltem, hogy a nyelvet gyakoroljam, mert nem elégedtem meg azzal, hogy két hónap alatt összesen annyit tudjak mondani, hogy kérek egy sört, hanem meg akartam tanulni minimum 100-ig elszámolni! Jelentem sikerült, és ma este ki is próbálom egyből, hogy megértik-e a cervezeriában (ami persze a legfontosabb spanyol szóból, a cervezából van leképezve, és mint utóbbi a sört) ez a kocsmát jelenti. Ami pedig a 100-ig számolást illeti: elég hasznos az egyen kívül a többit is ismerni, hogy például más számokat beilleszteni abba az egy bizonyos mondatba ;)
Ezen kívül nagyon fontosnak tartom még elmondani, mi mindent tanultam meg a spanyoloktól: senki sem tudja olyan jól a tenyerébe fújni az orrát egy zsúfolt utcában, vagy akárhol, mint a spanyolok. Én már egy ultrasznob külföldinek számítok, aki elővesz egy mentollal illatosított papírzsebkendőt - az itteni sznobok maximum annyit tesznek meg, hogy a pólójukat az orruk elé emelik az orrfújás közepette. Ez tényleg így van, megszokott látvány (sajnos számomra még mindig undorító), hogy mindenki a kezébe fújja az orrát.
Azon nyilván nem csodálkoztok, hogy nyilvános wc-k híján, este a belvárosban mindenki a sarkokra, szemeteskukák mellé, autókhoz vizel. De tegnap a spanyol kultúra egy újabb finomságát volt szerencsém felfedezni, mikor egy 50-es éveiben járó átlag spanyol úr a Grand Viá-n vagy 200 turista szeme láttára verőfényes napsütésben előkapta a cerkát, és vagy 2 litert locsolt egy parkoló autóra. Szóval sokmindent láttam már, de azér' ez az a kategória, amire én is azt mondom: woow.
Azon pedig ugye nem lepődünk meg, hogy így mindenhol maró vizeletszag terjeng. (De hogy valami jót is mondjak, a királyi palotából épp most vágtat ki vagy három Merci, és a díszőrség dobpergéssel követi az eseményeket. Na jól van, ilyen is van itt:)
 |
Igaz, útikönyvekben nem írják, de higgyétek el nekem, hogy Madrid nem csak a spanyolok, és a spanyol "kultúra", de a csótányok fővárosa is. Ugyan az elmúlt napokban sikeresen felvettem a harcot velük, de kapcsolatunk nemrég mélypontjára jutott. Már majdnem sikerült hinnem a beléjük vetett bizodalmamban, de haladjunk szép sorjában.
Ír, és mellesleg buddhista lakótársam (hogy a kettő hogyan fér össze, nem tudom) tiszteli az állatokat, és hát a csótányok is állatok, és nem szabad őket bántani: jobb, ha tőlem tudjátok. Már majdnem egy hete sikeresen irtottam - jobbára kézzel, mert a vegyszerekre már immunisak - a csótányokat, és megölhettem már vagy másfélszázat, nem kis meglepetésemre, kedves lakótársam a konyhában lefogta a kezem, mikor éppen próbáltam összenyomni egy méretes példányt. Megkapott egy műanyag poharat, belecsalogatta a kis édeset, és szépen, finoman - meg ne sérüljön - kihelyezte az utcára. Nyilván láthatta rajtam a döbbenet jeleit, ezért elmagyarázta, hogy ő ezidáig sem ölt meg egyet sem, és ezután sem fog, és én is jobban teszem, ha meditálok, és megbeszélem velük, hogy kint a helyük. A történetből két következtetést vontam le: 1. huhh, hát ez nem egy ír terrorista; 2. akkor már nem csodálkozom, miért van ennyi csótány a lakásban.
Gondoltam miért ne próbáljam meg: két napig bőszen meditáltam, és gondolatban beszélgettem velük. Ekkor jutottunk el a már említett mélypontra kapcsolatunkban. A frissen mosott bermudámat kihajítottam, mikor láttam, hogy baby-csótánykák tucatjai másznak elő belőle, és lepik el az ágyamat. Gyorsan összenyomkodtam őket, és gondoltam - jajj ugyan már, nincs semmi harag, a teraszon történhetett a kölykedzés, mikor száradt a ruha. Ám rövidesen felbukkant a hatalmas mama, és máris tudtam, hogy a szekrényemben petézett a kedvenc rövidnacimba.
Na, ebben a pillanatban vettem fel újra a harcot velük, és még aznap vettem jópár csótány csapdát, egyet a szekrényembe: biztos, ami biztos. (Amúgy pár napja mintha Buddha-lelkületű írünk is kezdene aggresszívabb lenni velük, valószínűleg azért, hogy míg én a lakás 90%-ban irtom őket, a kicsikék biztos az ő szobájában húzzák meg magukat. Tegnap rákérdeztem a spray fújkodásra, és csapkodásokra, ami a
szobájából hallatszott, de eddig egyetlen egy gyilkosságot sem ismert be. Hát igen, ez nem egy terrorista.)
Ami a mai napot illeti, rögtön miután befejeztem a leveleteket megyek a
Retiro Parkba, és egész nap ott fogok henyélni.
Ami a fényképeket illeti, nem kell félnetek, megkapjátok a rendes adagotokat! ;) Láthattok majd party fotókat, és híres madridi helyeket is közöttük.
Most pusszantalak Titeket, rövidesen lemerülök, úgyhogy zárom soraimat, de ígérem, mihelyst visszajön a net a lakásban, vagy kijövök ide a királyi palotához, újból írok Nektek!
Millió pusszantás from Madrid: dénes
