Szakmai előadások, továbbképzések helyszíne a terem, amely Kneffel Pál nevét viseli. Az öt évvel ezelőtt elhunyt főorvos 1944-ben, háborús körülmények között szervezte újjá a népegészségügyi munkát Vas, Veszprém és Zala megyében.
Dr. Stánitz Éva - megyei tiszti főorvos, Kormányhivatal
"Ő alapította meg a közegészségügyi és járványügyi állomást Szombathelyen, amely akkor régiós feladatokat is ellátott. De még inkább egy egységes szemléletmódot közvetített és honosított meg a megyében."
Kneffel Pál kiemelkedő tudományos munkásságát, a dunántúli higiénikus társaság szakmai tevékenységét személyes emlékei alapján Paller Judit országos tiszti főorvos méltatta.
"Összeülve, egy-egy problémát megbeszélésével olyan megoldásokat próbáltunk kitalálni, amivel segíteni tudtunk a közösségnek és a ránk bízott közösség egyészségügyi állapotának javításában."
Ifjabb dr.Kneffel Pál édesapja széles körű műveltségét, aktív közéleti szerepvállalását, népszerű ismeretterjesztő előadásait idézte fel.
Dr. Kneffel Pál - főorvos
"Aki hallotta őt, soha nem felejti el az előadói stílusát, az anyagismeretét, a szubjektív hatását hallgatóságra. És azt, hogy mennyire érezte, hogy a hallgatók együtt vannak-e vele, vagy éppen kurtítani, változtatni kell-e e témán."
Kneffel Pál jövőre lenne száz éves. Ebből az alkalomból szakmai konferenciát rendeznek majd Szombathelyen. A mai avató ünnepségen bemutatták az új kistérségi tiszti főorvosokat is. Ezt a feladatot Szombathely környékén december óta Gyánó Gabriella látja el.
Hírek
Kneffel Pál-terem
Idősebb doktor Kneffel Pálról neveztek el előadótermet a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Sugár úti épületében. A főorvos nevéhez fűződik a megyei közegészségügyi tevékenység újjászervezése és - egészen nyugdíjba vonulásáig - annak kiemelkedő szakmai színvonalú irányítása. Az avató ünnepséget ma délelőtt tisztelői és családtagjai körében tartották.