„A szakképzés az utolsó órájában van, a 24-ből az utolsó órájában. Valamilyen módon meg kell újítani. Az eddigi toldozás-foldozásoknak az eredményeit ismerjük, olyan sokat nem kell mondani. Azt hiszem, gyökeres változásokra, változtatásokra van szükség."
Ezzel a gondolattal nyitotta meg a Nyugat-Dunántúli Regionális Szakképzési Fórumot Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A gyökeres változásokra már nem kell sokat várni, hiszen átalakul a szakképzés: a kormány döntése alapján a német duális rendszer mintájára az oktatást a gazdaság elvárásaihoz igazítják.
Szabó Bálint - szakképzési referens, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
„Ami a legfontosabb, hogy a tényleges gyakorlati óraszámot szeretnénk emelni, amelyben a tanulók jobb minőségben tudják majd elsajátítani elképzeléseink szerint a szakmák fogásait."
Az új rendszerben a tanórák több mint kétharmadán szakmai ismereteket tanulnának a diákok, a közismereti tantárgyak óraszáma jelentősen csökkenne. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 48 szakma központi anyagát és vizsgakövetelményeit már átdolgozta, de azt még nem tudni, mikortól alkalmazzák a hároméves duális képzési modellt.
A fórumon a helyi szakképzési rendszer helyzetéről is szó esett. Elhangzott, Vas megyében a szakképző intézmények a helyi igényeket próbálják kielégíteni de ezekhez az igényekhez nincs megfelelő létszámú tanuló.
Dr. Kapiller Sarolta -titkárságvezető, Vas Megyei Önkormányzati Hivatal
„Égető az a szükséglet, hogy Vas megye és Szombathely valamilyen együttműködést folytasson a két TISZK-je között. Meg kell egyezni, mely képzéseket indítanak vidéken és melyeket Szombathelyen."
A Vasi TISZK folyamatosan tart szakmákat népszerűsítő rendezvényeket, hiszen továbbra is kevesen jelentkeznek az általános után szakképző iskolákba. A rendezvényen elhangzott, szinte egy egész generáció hiányzik a jól dolgozó szakemberek közül.