Hírek

Március elején kezdetét vette a Szombathelyi Zsidó Hitközség már hagyományos szabadegyeteme

2024. március 22., 20:22

Március elején kezdetét vette a Szombathelyi Zsidó Hitközség már hagyományos szabadegyeteme. A történelmi-vallási témájú előadások után csütörtökön zenés programmal várták az érdeklődőket, purim ünnepe alkalmából.

Március elején kezdetét vette a Szombathelyi Zsidó Hitközség már hagyományos szabadegyeteme

Purim ünnepe a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékeztet. A Kr.e. 450 körül történt eseményeket Eszter könyve örökíti meg - mondta rövid bevezetőjében a rabbi.

Fináli Gábor - rabbi

"Ez egy 2500 éves ünnep, ami nem szerepel Mózes 5 könyvében, egy kései ünnep, szinte az utolsó könyvek egyike beszél róla a Bibliából, hogy mi történt annak idején Perzsia fővárosában, Susánban, hogyan menekült meg egy nőn, Eszteren keresztül a zsidó közösség, a zsidó nép."

Az ünnep idén március 23-24-ére esik. Ilyenkor a hagyomány szerint jelmezbe öltöznek és lakomát csapnak, ahol Hámán-táskát is felszolgálnak. A jellegzetes édesség a zsidók életére törő Hámán fülét formázza, szilvalekvárral töltve.

"Linzertészta szerű, narancslével van összegyúrva, vajjal készül."

A Szombathelyi Zsidó Hitközség purimi programja a szabadegyetemi előadássorozat részeként valósult meg. Ezúttal az ünnephez kötődő vidám hangulatban, koncerttel várták a vendégeket.

Iliás Márta

"Izgatottan várom és nagy érdeklődéssel, emlékszem egy régi koncertre, az fantasztikus volt, hatalmas élmény, jó kedvvel, végtelen derűvel tudtam hazamenni, bízom benne, hogy a mai is hasonló lesz talán."

Az Ábrahám fiai együttes először zenélt Szombathelyen. A dalok többsége a purimról szólt, részletek hangzottak el Eszter könyvéből, de a zenekar repertoárjának más vidám darabjai is felcsendültek. Két hét múlva Izraelről szóló előadással folytatódik a szabadegyetem.