Szerda délelőtt a Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola új épületrészének alapkövét tették le. Ebben asztalos- és lakatos műhely, pék-cukrász tankonyha, ruhaipari tanműhely, valamint informatikai és ügyviteli szaktanterem kap majd helyet.
A jövő iskolájának alapkövét tesszük le - hangzott el az ünnepségen a celldömölki műszaki iskola 300 tanulójának körében. Az intézményt még a 80-as években hozták létre, azóta nem volt helye itt a gyakorlati képzésnek. A diákok az iskola falain kívül ismerkedtek tanult szakmájuk mesterfogásaival. Pedig a gyakorlott új munkavállalók iránt nagy a kereslet.
Sipos Tibor - igazgató, Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola
"A cégek is úgy gondolják, hogy szükség van olyan munkaerőre a fiatalokat tekintve, akik úgy mennek ki a munkahelyre, hogy némi alaptudással rendelkeznek gyakorlati szinten."
A fejlesztéstől azt is remélik, hogy több fiatal választja majd ezt az iskolát, hisz a környékbeli gyerekek egy része ma még inkább a megyeszékhely korszerűen felszerelt képzőintézményeiben tanul tovább. Az összesen 855 millió forint pályázati forrást elnyert, szombathelyi székhelyű Szakképzés-szervezési Társulás céljai között szerepel az is, hogy a Vas megyei szakképző iskolákat vonzó tegye a diákok számára.
Dr. Ács Zoltán - igazgató, Vasi TISZK
"Meg kell erősíteni a szakiskolákat, a szakközépiskolákat, mert hiába lábalunk ki a gazdasági válságból, ha egyszerűen nincs szakember."
A bővítéssel itt egy 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes, akadálymentesített tanműhely jön létre. Hat képzési terület számára biztosít modern eszközökkel berendezett szaktantermeket. A tervek szerint a következő tanévet már így kezdhetik a diákok.