Hírek

Az LMP vasi küldöttei is támogatták a szervezeti változásokat és a székely autonómiát - Sajtóközlemény

2013. március 13., 11:44

A Lehet Más a Politika hétvégén, március 9-én és 10-én tartotta XXII. kongresszusát a fővárosban, melyen részt vettek az LMP Vas Megyei Szervezetének küldöttei is.

A Kongresszuson Schiffer András, a párt parlamenti képviselői csoportjának vezetője hangsúlyozta, hogy van választási lehetőség Magyarországon, van olyan párt, amely kitart az elvei mellett. Az LMP egyaránt nemet mond Orbán Viktorra és a 2010 előtti hatalmi elitre, viszont igent mond egy élhető Magyarországra – hangsúlyozta Schiffer.
A párt küldöttei szervezeti átalakításokról döntöttek: az LMP hamarosan egy női és egy férfi társelnöke is lesz (eddig nem volt elnöke az ökopártnak), valamint pártigazgatót is választanak. A párt Vas megyei delegáltjai támogatták a változásokat, mint ahogy azt is, hogy az LMP támogassa a székelyföldi autonómia törekvéseket: a Lehet Más a Politika kongresszusa úgy határozott, hogy egyetért a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésével, mely szerint március 10-e a székely szabadság napja legyen.

Körmend, 2013. március 12.

LMP Vas Megyei Szervezete nevében
Baracska Péter, elnök
Bogáti András, választmányi tag